A külső belső nélkül nem sok

2017.07.01. 21:42, jasmine

Amióta szingli vagyok, az ismerőseim nagyrésze azzal van elfoglalva, hogy miért nincs 11 hónapja senkim, hiszen simán találhatnék. Nem azzal szeretnék ebben a bejegyzésben foglalkozni, hogy ennek az indokait tárgyalom vagy magyarázom. Viszont felvetett bennem egy kérdést, amelyen mostanában nagyon sokat gondolkodom: Vajon melyek a fontosabbak: a külső vagy belső tulajdonságok egy párkapcsolat szempontjából? Erre a kérdésre legtöbben - véleményem szerint, felszínesen - rávágják, hogy a belső, őket nem érdekli a külső. 

De mi van, ha azt mondom, egyformán fontosak? Érvelnék. 

Először is, eléggé klisé, amit most írni fogok, de így van. A jó külső megfog, de nem mindegy, mi van mögötte.

Ám számomra fontos az is, hogy egy olyan külsejű embert válasszak, akinek a megjelenése is vonz. Hiszen gondolj csak bele, elég csúnya hasonlat lesz, de te megvennél egy olyan lakást, ami nem tetszik? Jó, persze, tudom, kissé furcsa egy embert egy házhoz hasonlítani, de én úgy érzem, van benne valami. 

Viszont. Hiába van valakinek tökéletes külseje, lehet ő Ken barbie is, nem ájulok el tőle, ha mellette egy bunkóköcsögparaszt. Pontosan ide illik a nagyszerű Halott pénz idézet: "Mennyi szép lány, mennyi fiú, akit nem veszel észre, mert nem veszed észre, hogy a külső belső nélkül nem sok, smárolni lehet de, az nem csók. Szeresd azt, aki valamivel megfog, a szexben az ölelés a legjobb." Nagyon eltalálták a lényeget.

Úgy gondolom, hogy jó belső nélkül, minden veszve van. Persze, emberek vagyunk, mindenkinek lehetnek hibái, és senki sem tökéletes és nem is kell, nem is várom ezt. De alapvetően törekedni kell arra, hogy minél jobb emberré tudjunk válni. 

Beszélek itt összevissza, de tényleg nem tudom eldönteni, hogy melyiket helyezném előre. Írnám, hogy a belsőt, mert mégiscsak azon múlik sok minden, és arról "tehet" úgymond egy ember, de tudom, hogyha nincs meg a vonzalom, nem állok úgy a kapcsolathoz sem, és automatikusan barátzónába sorolom a srácot. Rákontrázzak most akkor az előző gondolatmenetemmel, miszerint belső nélkül meg a külső sem számít?

Nos, azt hiszem, inkább ezt a kis rövid eszmefutást lezárom azzal, hogy elmondom, pontosabban mi is számít nekem. 

Konkrét elvárásaim nincsenek a külsőt illetően, nem érdekel, hogy barna, kék vagy zöld szeme van-e, milyen a haja, de legyen igényes. Igenis törődjön magával, attól még, hogy férfi, igenis számít az, hogy ápolt-e vagy sem. Egyáltalán nem baj az, ha ad magára, sőt... jó, persze, természetesen ebben is meg kell találni a hangsúlyt.

Számomra a legfontosabb belső tulajdonságok, hogy legyen intelligens, őszinte. Ha kell, tudjak vele szórakozni, mintha kisgyerekek lennénk, de legyen meg benne a kellő komolyság is. Meg tudjam beszélni vele a dolgaimat, álljon mellettem akkor is, ha a legboldogabb vagyok, és akkor is, amikor a legszomorúbb. És persze szeressük egymást. 

Ti mit gondoltok, melyik tulajdonság a fontosabb? Számotokra melyek a legfontosabb külső, illetve belső jegyek? 

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2017.07.03. 19:20
Bongartz (szaguldazelet.gp)

Szia! 

Nagyon találó ez a lakásmegvevős hasonlat. :D  Szerintem (is) kell valaminek lennie a külsőben, hogy a belső tulajdonságok egyáltalán elkezdjenek érdekelni. De nem szeretem azt mondtani, hogy nekem csak a barna hajú férfiak tetszenek, mert jöhet egy szőkeség is, aki teljesen levesz a lábamról és "hercegnőként" kezel. A "külső" jelen környezetben az ápoltságot és az összhatást takarja nálam, ahogy azt te is leírtad.
Egyébként imádom, ha valaki udvarias és intelligens, illetve a szakáll/éles arccsont, ami nagyon nyerő nálam. :D :3

Bongartz 


Válasz:

Szia Bongartz! 

Először is, köszönöm, hogy írtál. Másodszor pedig, örülök, hogy tetszett és meg is egyezik a véleményünk! Igazad van, énsem szeretem azt mondani, hogy pl. a barna hajúak az eseteim, mert úgysem ezen fog múlni. :D 

Ezek pedig tényleg elég vonzzó tulajdonságok. 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.