Budapest

2017.07.11. 15:10, jasmine

Egyik barátnőmnek tegnap volt a születésnapja. Mindenkiét megünnepeltük a koliban, de mivel ő nyári, így az övét nyilván nem tudtuk ott. De a lányokkal megbeszéltük hárman, hogy felmegyünk hozzá Pestre, mivel ott lakik és meglepjük. Ő semmit nem tudott róla, nővérével összebeszéltünk, ő segített a szervezésben és ő hozta a megbeszélt helyszínre. Zita egyáltalán nem számított ránk, meglepődött és nagyon aranyos volt.  

8 órát utaztam tegnap oda-vissza, de megérte. Először elvittük sütizni, majd elmentünk a Deák térre. Feladatokat találtunk ki neki, illetve egyet, mert sokáig tartott, és nem lett volna már több időnk a buszig. 20 darab telefonszámot kellett gyűjtenie fiatal srácoktól, amit alkoholos filccel a kezére vagy lábára írhattak a fiúk. Követtük végig és csináltunk ezer képet, nagyon viccesek lettek. Mindenki nagyon jó fej volt. Odamentünk 4 rendőrhöz is, illetve egy fotós sráchoz is teljesen véletlenül. Ő készített rólunk egy képet, amit majd felrak a facebook oldalára is, aminek az a neve, hogy "Városiember". Mindenki azt hitte, hogy leánybúcsút tartunk amúgy, pedig ezt most még csak egy születésnap volt. 

A telefonszámok gyűjtése elején Ritával még csak egy padon ültünk, onnan akartuk szemlélni az egészet, (de ez kb. csak tíz percig tartott, mert úgy eltűntek a lányok, hogy utánuk mentünk) miközben először két külföldi srác hívott meg minket egy italra, de nemet mondtunk. Majd pedig még ketten jöttek oda megkérdezni, hogy nem tudjuk-e hol van strand. Szóval, itt aztán igazán közvetlen emberek vannak, jól lehet ismerkedni. 

Hazafele a buszon is történt egy szórakoztató eset. Leghátul ültünk barátnőmmel, egyszer csak egy férfi odajött, azt mondja: Csajok, nem tudjátok véletlenül hol van a leszállásjelző?! Le akarok szállni. Az autópálya kellős közepén voltunk éppen. Majd pedig szinte végigment az egész buszon, hogy keresse a kis gombot, hogy megnyomja és leszálljon. Sőt, még a buszsofőrhöz is odament, bár nem hallottuk, hogy mit mondott neki. Utána még kicsit poénkodott, meg a busz közepén elkezdett táncolni. Még egyszer visszajött hátra és azt mondta, ha leszáll, tapsoljuk meg, aztán leült a helyére. Egyébként nem tűnt ittasnak, vagyis hát, én már nem tudom, bár elég jókedvűnek tűnt, csak nevetgélt. 

Ahh, ez a tegnapi nap... elég jó volt. :D 

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre