Pár évesen volt egy képzeletbeli barátom: Kis Bibi. Ő volt a legjobb pajtásom. Szüleim elmondása szerint, mindent vele csináltam. Vajon ki lehetett ő? Egy szellem talán? Állítólag a kisgyerekek látják őket. Sajnos, ezt most már nem tudom megmondani, de egészen kislány korom óta érdekeltek a természetfeletti dolgok. Még általános iskolás lehettem, mikor kint az udvaron, sétálgattam egyedül és beszéltem magamban. Legalábbis ezt hitték a körülöttem levők, de akkor most elmondom: nem magammal kommunikáltam, hanem kapcsolatot próbáltam felvenni boszorkányokkal. Kértem őket, hogy adjanak bármiféle varázserőt. Később még bájitalokat is kevertem, különböző virágokból, növényekből. Majd mikor semmiféle választ nem kaptam, kigondoltavolna levelet is írtam nekik. Szépen megfogalmaztam a kis kéréseimet, leírtam egy lapra, a garázsunknál volt egy kis lyuk a falban, oda begyömöszöltem, és vártam, hogy valaki elvigye. Aztán persze nem vitte el senki, max a szüleim, mikor már panaszkodtam nekik.

Van egy élményem ilyennel kapcsolatban, amit ráfoghattunk anno a boszorkánykodásra. Mikor kisebbek voltunk, unokahúgom gyakran itt aludt nálunk. Elmeséltem neki is a vágyaimat, terveimet. Eldöntöttük, hogy vihart fogunk idézni. Kiültünk az udvarra, kört formáztunk, a húgom, unokatesóm és én, és megfogtuk egymás kezét. Írtunk egy varázsigét és hangosan mondtuk. Ezután bementünk a házba, youtube-on esőtáncos zenét kerestünk, és táncoltunk rá. Nos, nem tudjuk azóta sem, minek köszönhető, de fél órán belül megérkezett az akkori nyár legnagyobb vihara. Fák dőltek ki, jégeső volt, dörgött, villámlott. Annyira jó volt elhinni akkor, hogy mi csináltuk. Ja, megjegyezném, arra a napra nem mondtak esőt. 

Szinte mindent télen eljátszottuk, hogy havat idézünk, az ehhez kapcsolódó varázsigére még a mai napig is emlékszem. "Hóessék, hóessék! Fehér felhőből szálljék, igéző pillantásra hulljék! Hóessék, hóessék!" Sokszor gyertyánál ülve mondogattuk, de volt, amikor a tűzre dobtuk a kis papírlapot, amire ráírtuk ez a pár mondatot. 

Aztán, ahogy telt-múlt az idő, lassan elmaradtak ezek a dolgok, de még a mai napig nem nőttem belőle talán teljesen ki. Érdekel az ezotéria, hiszek is benne. Néha-néha rám jön ez az egész és beleásom magam a dolgokba, de aztán valahogy mindig csillapodik az egész, és nem folytatom. 

A legutolsó ilyen eset akkor volt, mikor exszemmel feltűnt mindkettőnknek valami. Akármilyen közös dátumot számoltunk ki, mindenhogy valahogy kijött a 13-as szám. Először is, november 2-án jöttünk össze, 11. hó +2=13. Kezdődött innen, aztán már odáig jutottunk, hogy a nagyszülők halálát számolgattuk és abból is ez a szám jött ki. Mikor nem volt már semmilyen dátum, mert mindent megvizsgáltunk, betűk számát adtuk össze. Jogi ismeretek órán beszéltünk először. Nos, hány betű ez is?! Mindennek, tényleg mindennek 13 lett az eredménye. Lehet naiv vagyok, de még most is elhiszem, hogy ennek van valami jelentősége... 

Ki, vagy mi lehetettem én előző életemben, hogy ennyire hiszek az ilyenekben és így foglalkoztnak még most is ilyen gondolatok?

Befejezésként csak annyit mondanék, hogy kedves boszorkányok, ha valamilyen úton-módon olvassátok ezt, szóljatok. Készen állok most már csatlakozni hozzátok! :DD