Nem gondoltam volna, hogy el fogom mesélni a blogon is, hogy randiztam egy sráccal tegnap, mert először nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Főleg azok után, hogy az előző bejegyzésemben még az exem miatt panaszkodtam.

Szóvaal... van egy srác. Kicsit kevesebb, mint egy éve ismerem látásból, egy egyetemre járunk és annyira nem is lakik messze tőlünk. Élőben nem igazán beszéltem vele, de körülbelül nyár elején rám írt facebookon. Úgy voltam vele, hogy plusz egy ember, akit le kell rázni. (:"D)  Aztán végül is, annyiszor elmondta, hogy szeretne velem találkozni, hogy belementem. Gondoltam magamban, hogy 1-2 órába nem halok bele, ráadásul úgysem volt semmi programom. 

Pár héttel ezelőtt, csinált nekem WORD-ben egy VIP mozibelépőt, amit a vezetéknevével ellátott szórakoztatóipari cég nevével írt alá. Tetszett, nagyon kreatív volt. Aztán végül is,  akkor nem találkoztunk, mert mindig vagy neki, vagy nekem közbe jött valami, de annyira nem is akartam megerőltetni magam, hogy időpontot találjak. Majd telt az idő, közben is szinte mindennap beszéltünk valamennyit. Igazából egyre szimpatikusabb lett, nagyon sok közös témánk volt. Felhozta újra, hogy együnk meg valahol, valamit. Jó, okés, legyen. 

Tegnap este 6 órakor találkoztunk, ő már várt rám a buszmegállóban, mikor leszálltam a buszomról. Autóval jött, beszálltunk és elindultunk a Balaton felé. Meglepődtem, hiszen azt hittem, ott a városban fogunk kajálni valahol. Körülbelül egy fél órát, maximum háromnegyed órát utaztunk még, mire odaértünk egy étterembe.  Ő már előre foglalt egy asztalt. Valami diós bundában készült csirkemellet ettem, salátával és ezersziget öntettel, vagy mit, de nagyon finom volt, és annyira hatalmas adagot adtak, hogy meg sem bírtam enni mindet. Így is elfogyott két és fél szelet hús és még maradt bőven. Ezután azt hittem, jövünk haza, de mégsem, de valahol belül örültem is neki, mert jól éreztem magam és semmi kedvem nem lett volna otthagyni. Elmentünk a balatonboglári gömbkilátóhoz. Nagyon szép volt este sötétben a táj, ott töltöttünk kb. fél órát, majd kérdezte, hogy esetleg van-e még kedvem sétálni a Balaton parton. Volt. Annyira jól elbeszélgettünk, hogy nagyon felkeltette a figyelmemet. A végén már olyan témáknál kötöttünk ki, mint a halálközeli élmények, szellemek, pszichiátria, furcsa álmok, és még nem is tudom, hogy mi, de egyáltalán nem átlagos dolgok. Meg is beszéltük utána, hogy ezek aztán tényleg első talis témák. De olyan természetes volt az egész. Annyira elbeszélgettük az időt, hogy éjjel fél 1-kor értem haza. 

Ezután este még annyira aranyos volt, mikor hazaért, írt, hogy reméli, jól éreztem magam, mert ő nagyszerűen. 

Ő az első olyan fiú talán az exem óta, akivel a legtöbb közös van bennünk, és ennyire jól elbeszélgettünk. Nem akarom azt mondani, hogy el tudnám képzelni, hogy esetleg idővel kialakulhat valami, de talán egy picit ez van bennem. Bár nem akarom elkiabálni, nem akarok előre tervezni. Lesz, ami lesz. 

Visszatérve arra, hogy éjszaka értem haza, anyával nagyon összevesztem. Mikor elindultam itthonról, annyit mondtam neki, hogy majd jövök, nem kell aggódnia. Tesómnak meg is írtam, mikor már tudtam, hogy nem fogok időben hazaérni. Ahogy beléptem az ajtón, jött a szidás, hogy gondolkodjak el magamon, mit képzelek én, hogy ilyenkor jövök haza. Anya azt mondta, az a szerencsém, hogy éjszaka van, azért nem folytatja a hegyi beszédet. Tény, hogy konkrétan nem mondtam nekik semmit, de felesleges lett volna, mert akkor 100%, hogy a tegnapi napot itthon töltöttem volna. 20 évesen pedig ne akarjon ennyire korlátozni. Nem tilthatja azt meg, hogy elmenjek valakivel randizni. Pedig próbálkozik.

Ez már azóta így van, mikor az első barátommal összejöttem. 16 éves voltam, de el akart tőle tiltani. Pedig nem csináltam semmi rosszat. Sőt, a sráccal pár utcányira lakunk egymástól, de azt nem engedte meg, hogy lemenjek vele esetleg a parkba vagy valahova SÉTÁLNI ÉS BESZÉLGETNI. Pedig abban az időben tényleg nagyon jó kislány voltam, nem jártam bulizni, egyetlenegy kortyot sem ittam, és a tanulmányi eredményeim is jók voltak.

Azóta annyi változott, hogy igen, elég sokat bulizom, de könyörgöm, most vagyok fiatal, igenis szükségem van rá.  Élni akarok, nem pedig a szobámban ülni és besavanyodni. De basszus, emellett egyetemre járok, és tudja, hogy tanulok normálisan, mindenből jó jegyet szereztem az elmúlt tanévben is. Egyik legnagyobb célom az életben, hogy sikeres gyógypedagógus legyek, és úgy gondolom, teszek is érte. Szóval erre sem foghatja. 

19 éves voltam, mikor 7-8 hónap után haza akartam hozni úgy az exemet, hogy itt aludhasson. Mondanom sem kell, mekkora vita lett belőle. Anya közölte, hogy ő nem akarja megismerni, nem érdekli, ide senki nem jön. Aztán végül megbékélt a helyzettel és jöhetett. Ezek után elég jóban is lettek, de most már nem ezen van a lényeg. 

Bízhatna bennem, tudhatná, hogy nem vagyok hülye, nem csinálok olyat, amit nem akarok, vagy megbánok. Annyiszor próbáltam vele megbeszélni ezt az egészet, de lehetetlenség. Még csak esélyt sem adott soha. Nem értem egyszerűen, miért jó neki ez a tiltás. Legszívesebben külön élnék egy lakásban, ahol nem mondja meg, hogy mit tehetek és mit nem. De addig, amíg tanulok, nincs erre lehetőségem. Annyira szívesen elmesélnék neki mindent, sosem hazudnék neki, ha nem lenne muszáj, de az, mert csak fejmosást kapok, vagy eltiltást.  Erre pedig legkevésbé sincs szükségem. 20 évesen vagyok annyira érett, hogy el tudjam dönteni, mi a jó nekem, vagy mi nem. 

Azt hiszem, most értem el arra a szintre, hogy beletörődök abba, hogy soha nem fogom tudni megváltoztatni ezt a nézőpontját. Inkább maradnak a hazugságok, és gondoljon, amit akar. ...