Annyira elgondolkodtató az emberi lélek, vajon  miért teszünk meg bizonyos dolgokat? Mostanában rengeteget gondolkozom a tetteken. Lehet, hogy ez csak valami énvédő mechanizmus, és próbálom vele megmagyarázni a saját hibáimat, de sikerült belőlem kiváltania azt, hogy senki felett sem ítélkezzek. Egy-egy tett alapján nem lehet senkiről sem rosszat gondolni. Minden rossz cselekedetnek is a hátterében valamilyen ok áll, úgy gondolom. 

Velem is történt már olyan, hogy elítéltek bizonyos rossz cselekedetem alapján, de nem ismertek, fogalmuk sem volt arról, hogy az alatt az időszak alatt, hányszor bőgtem a padlón fekve - szó szerint. Nem tudták, mi váltotta ki belőlem, nem ismerték a körülményeket. Csak én voltam a hisztis picsa. 

Miért ne érdemelne az az ember bocsánatot, aki hibákat követ el? Mindenki tesz életében valami olyat, amit később lehet, hogy megbán. És? Emberek vagyunk, nem látunk a jövőbe. Utólag már mindenki okos, és sok mindent máshogy csinálna. De oka volt annak, hogy korábban nem úgy gondolkodtunk, de tanultunk belőle. Az életnek célja volt azzal, hogy megmutassa ezt is nekünk. Ennek köszönhetően fejlődünk. 

Egyszer még tanév elején egy egyetemista srác mellett ültem a buszon, akit csak látásból ismertem. Sokkal idősebb, mint én, így tapasztaltabb is az élet minden területén. Elkezdtünk beszélgetni. Szóba kerültek a kollégiumi pletykák. Tudni kell, vidéki kollégiumban élek, ahol nem olyan nagy a közösség, mindenki tud mindenkiről mindent, még azt is, ami soha nem történt meg. A srác is már évek óta ott van, így kapott rosszindulatú megjegyzéseket. Volt egy lány, akibe nagyon szerelmes lett, össze is jöttek, de a csaj nem a legtisztességesebb módon viselkedett vele. Nem tudott túllépni rajta, így egy idő után, sokáig minden egyes nap más lányt vitt fel magához. Ezzel próbálta csökkenteni a fájdamat, amit érzett. Majd kialakult róla egy vélemény, hogy mekkora szemét csajozógép. Megbélyegezték és mélységesen elítélték ezért. De senki nem tudta azt, hogy mi van a lelkében, miért csinálja ezt. Senki nem tudta, hogy legbelül mennyire szenved. Ő csak felejteni próbált. 

Persze, valamilyen szinten érthető a többi ember véleménye is, őket sem lehet hibázatni, azért amit mondtak róla, mert nem az a legjobb megoldás, amit a fent említett fiatal férfi választott. Szinte belénk van vésődve az, hogy egy ilyen alapján véleményt alkossunk a másikról, de addig, amíg nem tudjuk, hogy a másiknak mi áll a tettei mögött, nem ítélkezhetünk. Gondoljunk csak bele, mi mennyivel vagyunk jobbak nála?

Mindannyian harcolunk a saját démonainkkal, mindannyian máshogy kezeljük a problémáinkat, számára így tűnt akkor a legjobbnak. Próbálta máshogy is, nem ment.

Végső elkeseredésükben az emberek már mindent megtesznek azért, hogy lássák a fényt az alagút végén. 

Utolsó megjegyzésként ezzel kapcsolatban, ez a srác nagyon jószívű, segítőkész és kedves, és azóta már boldog párkapcsolatban él egy aranyos lánnyal.  

Most pedig szeretnék felhozni egy saját példát. Több, mint egy évvel ezelőtt, még én voltam az, aki a legjobban ellenezte a dohányzást. Úgy éreztem, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fogok rágyújtani, mert pénzpazarlás és még egészségtelen is. Gyűlöltem. Mégis megtörtént, hogy cigihez nyúltam. Nem azért, mert menőnek éreztem, nem azért, mert követni akartam a tömeget. Egyszer megkínált a szobatársam, mikor nagyon ideges és szomorú voltam. Elfogadtam, mert úgy éreztem, hogy minden mindegy, nem számít már semmi, az sem, hogy mennyire károsítom az egészségemet. Komolyan, szinte csak léteztem, de nem éltem. Aztán, amíg kimentünk, úgy érzetem, hogy lenyugtatott. Így szépen lassan, néha-néha rágyújtottam, főleg akkor, amikor éppen depressziós hangulatom volt. Belemenekültem a cigizésbe. Azt hittem, ez majd megoldja a problémáimat, én csak... nem is tudom. Természetesen folyamatosan kaptam a megjegyzéseket, hogy jajj, te, tavaly még azt mondtad, milyen undorító dolog, most meg itt szívod... Igen, így van. De kellett valami, amibe belekapaszkodhatok, hogy majd lenyugtat...  Most már lassan két hónapja, hogy a szekrényemben volt eldugva az utolsó szál, ma elszívtam. Nem szoktam rá, nem is akartam, eddig sem hiányzott, ezek után nem fogok venni többet. 

Ezzel csak azt akartam elmondani, hogy szerintem ezzel nem követtem el akkor hatalmasnak bűnt, mégis a fejemhez vágták, hogy milyen vagyok. Aztán persze lehet, hogy csak vigyázni akartak rám, és védeni az egészségemet, de akkor is. Néha annyira jólesett volna, ha valaki a dolgok mögé lát, és nem csak hibáztat és bánt érte.