Az elmúlt pár napomról nem sokat meséltem, pedig most sem állt meg körülöttem az élet.

• 22-én Ritáéknál voltam házibuliban. Nagyon jól sikerült, egész éjszaka mezítláb táncoltunk a betonon, mulatós zenére. Ezer éve halllgattam már ilyet, de most nagyon jó volt. Náluk aludtam, 4 óra körül feküdtünk le, de körülbelül aludtam összesen 1 órát. Ott volt a szobában 3 darab légy. Azt hittem, megőrülök már tőlük, annyira idegesítettek. Aztán végül is még délelőtt hazajöttem és pihentem. Elég sokat, mondhatni túl sokat is, de kellett ez.
• 26-án Wellhello koncerten voltam a tesómmal és szintén Ritával. Az első sorban tomboltuk végig az egészet. Imádom őket. Mire vége lett a koncertnek, egyikünknek sem maradt hangja, de ez valahogy nem lepett meg. 
• Időközben elkezdtem némettanárhoz járni, hétfőn megyek negyedszerre. Muszáj felkészülnöm most rendesen a nyelvvizsgára, mert eddig nem annyira vettem komolyan. A szóbeli része már sikerült két éve, de az írásbeli nem ment. Levelet írni szeretek, az megy is, de szövegértéssel valamiért nem vagyok jóban. Így, hogy itthon csinálgattam próbákat, sikerültek volna, de 45 perc helyett, több, mint egy órát vett igénybe. Remélem, azért előbb-utóbb menni fog. 
• Megvettem Csernus Imre- Nő című könyvét. Bár még nem olvastam belőle annyira sokat, de az eddigiek alapján számomra túl negatív. Én nem látom ennyire borúsan a helyzetet. Sokszor úgy érzem, túloz. Valahogy nem lep meg, hogy az író már a negyedik feleségével van együtt. Számomra a könyv azt sugallja, hogyha elromlik valami, dobjuk ki, ne pedig megjavítsuk. Lehet, hogy egyik kicsit sokat vártam a könyvtől. Félreértés ne essék, tisztelem Csernus munkásságát, és nagyon okos embernek tartom.

Hosszú idő után most érzem először úgy, hogy kell egy kis nyugi, és csak egyedül akarok lenni. Nem is emlékszem rá, mikor voltam utoljára így. Bár valószínű, gyorsan vége lesz ennek az érzésemnek, de nem is baj. 

Tegnap délután fél négykor felszálltam a buszra, bementem a városba és találkoztam két barátnőmmel, Ritával és Bogival. Elmentünk először bevásárolni, vettünk grillkolbászt, kólát és vodkát. A Sparban összefutottam egy ismerősömmel, egy férfivel, akivel egyszer régebben buliztam együtt, mert legjobb barátnőm barátjának a nővérének a munkatársa. Jó, ez így elég bonyolult. Lényeg a lényeg, 40 éves a férfi, bár minimum 5-8 évet letagadhatna. Nagyot köszönt, majd kicsivel később rám írt facebookon, hogy mi újság velem, meglepődött, hogy látott, mert már nagyon régen találkoztunk. Áh, mondom milyen jó fej, aztán megkérdezte, hogy lenne-e esélye nálam. Kikerekedtek a szemeim, bár remélem, csak poénkodott. Végül is, csak 20 év van köztünk, meg hát akkor is naaa.  Mindegy is, utána nem nagyon válaszoltam neki, csak smileyval, aztán nem írt. 

Vásárlás után elmentünk Ritáékhoz, náluk grilleztünk. Tesója már külön él, de ők nem voltak tegnap otthon, ezért tartott egy olyan kis házibuli félét. Bár nem annyira mondanám bulinak, inkább fogalmazzunk úgy, tartottunk egy lightos-csajos-beszélgetős-sütögetős-vodkalimonádés estét. Grilleztünk kolbászt és szalonnát, nagyon finomak voltak. Kicsivel később Rita áthívta még egy barátnőjét és kettő tesóját, aztán csocsóztunk és unoztunk még este. Éjfél-fél egy között már el is mentünk aludni. Illetve, én csak szerettem volna szépeket álmodni, sőt, bármit is álmodni. 

Még mielőtt lefeküdtünk volna, elkezdtünk beszélgetni arról, hogy a falu közelében gyakran vannak betörések, Rita tesójáék sem örültek volna, ha üresen marad a ház. Hát, mit ne mondjak, ezek a szavak eléggé beleivódhattak a tudatomba, mert egészen reggel fél 5-ig egy percet se aludtam. Tiszta bolond vagyok, de végig ezen járt az agyam. Mikor végre úgy éreztem, hogy elalszom, arra ültem fel, hogy hangokat hallok. Nem vagyok skizofrén. Mintha valaki az ajtót ütötte volna. Gyors előkaptam a telefonomat, bekapcsoltam a zseblámpát, hogy lássa a "betörő" a fényt és menjen el. Aztán, mikor már világossá vált, hogy nincs ott senki, megnyugodtam, és olyan hajnali fél 5 tájákában sikerült álomra hajtanom a fejem, úgy körülbelül 8-ig. De érdekes, simán felkeltem. 

Reggel meséltem a lányoknak, hogy mi volt, kicsit nevettek csak ki. Rita mondta, hogy biztos a tehenek voltak, mert éjjel szokták rúgni a vasajtót, és valahol a ház mögött vannak, és pont abban a szobában hallani mindent, ahol én aludtam. (És igen, tartanak bocikat.)

Most már visszagondolva kinevetem saját magamat, vicc, hogy éjjelente milyen kreatív tudok lenni, meg mások szerint ez tök cuki kis történet. Ahaaa, én is pont ezt mondom, olyan kis """cuki""" éjszaka volt. 

Sűrű programjaim voltak az elmúlt pár nap alatt. Bár, imádom, ha pörög az élet, és nem csak itthon ülök. Még próbálom teljes mértékben kiélvezni ezt a kis szabadságot, hiszen (nagyon remélem!) hamarosan kapok végre nyári munkát. Akkor meg már úgyis kevesebb időm lesz mindenre. 

Szerdán meglátogattam legjobb barátnőmet, akinek nemrég született pici babája, még nincs egészen két hónapos. Talán soha nem is fogtam még ennyire kicsi babát. Cumisüvegből meg is etethettem, illetve én toltam babakocsiban is. Jó érzés volt, nagyon édes kisfiú. 

Csütörtökön találkoztam egy fiú barátommal, illetve az egyetlen fiú barátommal. Bár, nem hiszek az ellenkező neműek barátságában túlzottan, a mi kapcsoltunk sem egészen úgy kezdődött, de mára már tényleg mondhatom, hogy barátok vagyunk.
Még októberben ismertem meg őt. Én és a barátnőim már indultunk haza buliból, vártunk a szórakozóhely előtt, mikor Ő kifutott utánam, hogy megkérdezze, mi a nevem, és hogy beszélhetünk-e még. Rettentő aranyos gesztus volt ez tőle, és nagyon jól is esett. Azóta mindennap beszélünk. Elég színes volt a kapcsolatunk, ő belém szeretett, de nem tudtam viszonozni (sokban közrejátszott az exem). Aztán végül lényeg, hogy tisztáztunk mindent, így már hosszabb idő óta, ő az egyik legjobb barátom. Mindent meg tudok vele beszélni, mindig az elsők között van, akinek elmondom, ha történik velem valami, és ez fordítva is így van. Bármiről is legyen szó, akár részemről fiúkról, akár részéről lányokról. Remélem, őt sohasem fogom elveszíteni.
Visszatérve, csütörtökön este elmentünk egy kávézóba beszélgetni, egy abszint és egy limonádé társaságában. Még hónapokkal ezelőtt szóba jött valahogy, hogy soha nem ittam még ilyen alkoholt, de annyiszor hallottam róla, hogy kíváncsi lettem. Megígérte, hogy akkor majd egyszer kipróbáljuk együtt. Hát, mit ne mondjak, bőven elég volt ezt egyszer megkóstolni, annyira borzasztó íze volt. Azért szerencsére az este nem volt ilyen keserű, jól éreztem magam. 

Egyik barátnőmnek tegnap volt a születésnapja. Mindenkiét megünnepeltük a koliban, de mivel ő nyári, így az övét nyilván nem tudtuk ott. De a lányokkal megbeszéltük hárman, hogy felmegyünk hozzá Pestre, mivel ott lakik és meglepjük. Ő semmit nem tudott róla, nővérével összebeszéltünk, ő segített a szervezésben és ő hozta a megbeszélt helyszínre. Zita egyáltalán nem számított ránk, meglepődött és nagyon aranyos volt.  

8 órát utaztam tegnap oda-vissza, de megérte. Először elvittük sütizni, majd elmentünk a Deák térre. Feladatokat találtunk ki neki, illetve egyet, mert sokáig tartott, és nem lett volna már több időnk a buszig. 20 darab telefonszámot kellett gyűjtenie fiatal srácoktól, amit alkoholos filccel a kezére vagy lábára írhattak a fiúk. Követtük végig és csináltunk ezer képet, nagyon viccesek lettek. Mindenki nagyon jó fej volt. Odamentünk 4 rendőrhöz is, illetve egy fotós sráchoz is teljesen véletlenül. Ő készített rólunk egy képet, amit majd felrak a facebook oldalára is, aminek az a neve, hogy "Városiember". Mindenki azt hitte, hogy leánybúcsút tartunk amúgy, pedig ezt most még csak egy születésnap volt. 

A telefonszámok gyűjtése elején Ritával még csak egy padon ültünk, onnan akartuk szemlélni az egészet, (de ez kb. csak tíz percig tartott, mert úgy eltűntek a lányok, hogy utánuk mentünk) miközben először két külföldi srác hívott meg minket egy italra, de nemet mondtunk. Majd pedig még ketten jöttek oda megkérdezni, hogy nem tudjuk-e hol van strand. Szóval, itt aztán igazán közvetlen emberek vannak, jól lehet ismerkedni. 

Hazafele a buszon is történt egy szórakoztató eset. Leghátul ültünk barátnőmmel, egyszer csak egy férfi odajött, azt mondja: Csajok, nem tudjátok véletlenül hol van a leszállásjelző?! Le akarok szállni. Az autópálya kellős közepén voltunk éppen. Majd pedig szinte végigment az egész buszon, hogy keresse a kis gombot, hogy megnyomja és leszálljon. Sőt, még a buszsofőrhöz is odament, bár nem hallottuk, hogy mit mondott neki. Utána még kicsit poénkodott, meg a busz közepén elkezdett táncolni. Még egyszer visszajött hátra és azt mondta, ha leszáll, tapsoljuk meg, aztán leült a helyére. Egyébként nem tűnt ittasnak, vagyis hát, én már nem tudom, bár elég jókedvűnek tűnt, csak nevetgélt. 

Ahh, ez a tegnapi nap... elég jó volt. :D 

Annak ellenére, hogy a tanév felét végigsírtam az exem miatt, mégis úgy érzem, nagyon jó volt az első évem az egyetemen. Illetve második, csak szakot váltottam, de lényegtelen. 

Ma találkoztam két barátnőmmel, akik csoporttársaim és a közelben laknak, így könnyen össze tudunk futni itthon is. Jó volt őket látni, már hiányoznak, pedig csak nemrég lett vége a tanévnek. Felidéztünk jó pár dolgot, úgy gondoltam, most megosztom veletek is. Bár nagy része bulis, de akad azért más is. 

• Első, ami ilyenkor eszembe jut az az, hogy egyetemi napokon táncoltam a színpadon a Katapult Dj-s sráccal, majd szelfiztem a csajszival, aki egy-két nap múlva facebookon átküldte a képeket. Mindenkit kértem, hogy jöjjön már fel velem a színpadra, nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy a biztonsági őr úgyis szól, de senki nem akart. Aztán végül úgy alakult, hogy a srác hívott fel, végig első sorban voltunk, biztos látta rajtam, mit akarok. Ja, és nem tudom, hogy mennyire tudjátok, szokásuk tortákat dobálni buli közben. Nos, hát miért is ne, engem találtak el. Ezután mentem fel táncolni. És ebben az egészben az a pláne, hogy már a harmadik, azaz utolsó bulis nap volt. Nem akartam sokáig lenni, hiszen mentem haza reggel a 6-os busszal. Végül az lett belőle, hogy 5 előtt visszamentünk a koliba, hajat mostam, zuhanyoztam és elindultam hazafele. Körülbelül aludtam itthon egy órát és mentünk családi rendezvényre. De nagyon megérte, imádtam. Biztos, hogy soha nem fogom ezt elfelejteni.
• A születésnapom szintén nagyon maradandó élmény. Barátnőim szervezték meg, és feladatokat találtak ki nekem és még egy lánynak, aki 3 nappal később született, mint én ugyanabban a kórházban. (Igen, ezt nagyon fontos volt megemlítenem, mert itt lakunk egymástól 25 km-re, majdnem egyszerre születtünk ugyanott, de nem ismertük egymást egészen eddig, és 150 km-re lévő egyetemen lettünk csoporttársak. Durva, nem?) Így hát, ennek köszönhetően neveztük el egymást Kórháztesónak.) Tehát, visszatérve a programokra, kitalálták, hogy szelfizzünk összevissza mindenkivel, random meséljünk el történeteket, amelyekhez írtak szavakat, mint például a musculus sternocleidomastoideus, amit anatómiából tanultunk még, ugróiskolázzunk, miközben nekem a Vukot kellett énekelnem, (mert kitaláltam, hogy RékaRóka vagyok, mert Réka a keresztnevem és vörös a hajam, idiótavagyoktudom) és most más nem is jut eszembe. De nagyon jó nap volt ez is. Nem mellesleg, itt is táncoltam egy asztalon az egyik szobában egy lánnyal. Úgy tűnik, nekem ez valami mániám. De ezekért a hülyeségekért szeretek élni, egyszer annyira jó lesz majd ezeket mesélni. Sőt, már most az. 
• És, hogy végre említsek egy olyat is, ami nem bulival indult, de mégis az is lett belőle, imádtam a közös tanulásokat is. Egyik legnehezebb ZH-nk előtt álltunk fejlődésneurológiából, amikor megbeszéltük, hogy jó lenne közösen is átnézni az anyagot. Összeültünk öten, valamikor délután 5 és 6 között nekiálltunk és 11-ig tanultunk. Nos, már készültünk utána aludni, hiszen másnap reggel mégiscsak írtunk, de valaki megkérdezte, nem megyünk-e le buliba, mert pont aznap volt. (Havonta egyet szervez az egyetem.) Nem sok győzködés kellett, lementünk, megbeszéltük, hogy max éjfélig leszünk ott és megyünk vissza. Végül is, fél egy lett belőle, de annyira fel voltam pörögve, hogy valamikor 2 körül aludtam el. Reggel 5-kor felkeltünk még egy csoporttársammal, hogy átnézzük az anyagot. De minden megérte, mert 4-est írtam, és a többieknek is jól sikerült. 

Most ez a három, ami így egyből eszembe jut, de rengeteg van még. Főként olyanok, amik csak számunkra fontosak, így hát most ennyit mesélnék. 

Úgy örülök, hogy ilyen barátokat találtam. Belegondolva, felesleges is volt bármi miatt is idegeskednem, sírnom. Hiszen ezekért a pillanatokért már megéri élni. Most tök boldognak érzem magam. 

Kíváncsi lennék, nektek milyen ezekhez hasonló sztorijaitok vannak, így várom a ti élménybeszámolóitokat is!